Egészségünk és környezetünk megóvása

  • Nyomtatás

Egészségük és környezetük megóvására a legtöbben nem fordítanak elegendő figyelmet. Csak akkor kapnak észbe, amikor már túl késő: áldozatul esnek egy komoly betegségnek, illetve környezetük szinte élhetetlenné válik annak teljes kiaknázása és a sok szemét miatt. Ez részben nem a lakosság hibája, hiszen a vezetés feladata is lenne, hogy felhívja a figyelmet a megelőzés fontosságára. Mind egészségünk, mind a környezet védelme érdekében akkor kell elkezdenünk tenni, amikor még nem késő, amikor a káros folyamatok még visszafordíthatók.

A megelőzés mindig olcsóbb, mint a kezelés

Egyrészt azért, mert a megelőzés mindig olcsóbb, mint a kezelés, a betegség és a környezetszennyezés tekintetében egyaránt: lehet, hogy a valóban egészséges élelmiszerek drágábbak, mint a mesterséges adalékokkal teliek, azonban a gyógyszereknél még mindig kevesebbe kerülnek. A környezeti ártalmak csökkentése – például a megújuló energiaforrások használatával vagy a szelektív hulladékgyűjtés gyakorlásával – szintén olcsóbb, mintha például utólag kellene megtisztítani a szennyezett vizet vagy levegőt. A Zöldek Pártja egyik legfontosabb célkitűzésének tartja a lakosság figyelmének felhívását a fentiekre.

Célunk tájékoztatni a lakosságot az egészség- és környezetvédelmi lehetőségekről

A vezető hatalom a saját anyagi érdekét szem előtt tartva nem károsíthatja tovább a környezetet és a lakosság egészségét csak azért, hogy minél több bevételük legyen az értékesített energiából vagy fogyasztási cikkekből, illetve gyógyszerekből. Fontosnak tartjuk tájékoztatni a lakosságot arról, valójában milyen értékek munkálnak a háttérben, illetve arról, mit tehetnek azért, hogy megőrizhessék saját egészségüket és a környezet tisztaságát. Mivel civil szervezetként nem juthattunk volna el elegendő emberhez, és nem hívhattuk volna fel a figyelmüket mindezekre, úgy döntöttünk, zöld politikai pártként folytatjuk tovább, hogy könnyebben megvalósíthassuk törekvéseinket. Amennyiben egyetért velük, támogasson minket szavazatával az április 6-i választásokon!